2024. 06. 15.
BABA kiállítás

  Fotó: Bakó Tiborné

  Képek a megnyitóról >>>
  Babatörténelem, Vida Anikó előadása >>>
  A babakiállítás képei >>>

 
 

Vida Anikó előadása:

Babatörténelem

Aprólékosan kidolgozott arcok, festett ajkak, csodálkozó szemek: nagymamáink, idősebb rokonaink gyermekkori porcelánbabái ma már a gyűjtők keresett darabjai.

Mióta játszunk velük?

Már a legkorábbi civilizációk leletei között is találtak játékokat. Az első babák még valószínűleg amulettek voltak, és mágikus erőt tulajdonítottak nekik. Egyiptomi feltárások során kerültek elő azok a fából és rongyból készült darabok, amelyekről már bizton állíthatjuk, hogy játékszernek készültek.

Az ókori görög kislánysírokban a régészek számos mozgatható végtagú babát találtak, ezeket rongyból, kerámiából, fából, ritkábban elefántcsontból állították össze. A játék babák egy része ekkor fogadalmi tárgyként szolgált, a görög és római lányok ugyanis férjhezmenetelük előtt, a felnőtté válásuk kapujában Aphroditének, illetve Vénusznak ajánlották fel ezeket, de ezek általában nem maradtak fenn, mert anyaguk idővel szétmállott, elporlott. Ritka kivétel egy római rongybaba az 1-5. századból (ennél pontosabban nem állapítható meg a kora), amely szerencsére igen száraz helyen vészelte át az évszázadokat. Annyit állapítottak meg róla a tudósok, hogy vászonból készült, rongyokkal és papirusz darabkákkal tömték ki, de öltözéke nem maradt meg. Ma a British Museum kincsei közé tartozik.

A középkorban a kisfiúk katonás típusú játékszereket kaptak, míg a kislányok játékbaba dajkálásával készülhettek későbbi női feladataikra.

A babák készítéséhez felhasznált leggyakoribb anyagok a rongy, a fa és az agyag, de használtak csontot, viaszt, ólmot, kukoricacsutkát vagy papírmasét is. Voltak ehető babák is – mézeskalácsból. Sérülékeny anyagokból való babákat elemésztette az idő, főként leírásokból tudjuk, hogy milyenek voltak. Valószínűleg rongybabából készült a legtöbb a középkorban, mert olcsó, puha és könnyen elkészíthető volt.

Mielőtt azt gondoljuk, hogy ezek mind egyszerű vacakok voltak, tudok egy olyan rongy játékbabáról (igaz, itt már kicsit kilógunk a középkorból, mert a baba kb. 1590-es), amely ma is pazar kinézetű, és kiállították a stockholmi királyi palota múzeumában. Vélhetően eredetileg a svéd udvarba küldött utazó divatbaba lehetett, s miután lemásolták elegáns viseletét, kapta meg játékszerül IX. Károly király kislánya, Katarina hercegnő. Gondosan hímzett arca, befont szőke (valódi) haja van, ruházata arany- és ezüstszállal díszített bársony és selyemtafota. Még hímzett muffot is kapott, hogy ne fázzon a keze a hideg északi télben. :) Hát, ő a kivétel: rongybaba, de drága kivitelezésű, és megérte a 21. századot.

Magyarországon a legkorábbi kis agyagkatonák és babák a 14. századból származnak, néhány a budai Vár feltárása során került elő.

A porcelán babafej

A 19. században a babafejet még jellemzően gipszformában préselték. Később folyékonyabb keveréket kezdtek használni, így az anyagot már önteni is lehetett. A babák arcát kézzel festették, az üvegből készült, az alvóbabáknál súllyal ellátott szemeket ezután ültették be. A játékok hajviselete és ruházata a kor divatját követte.

Családtagokról mintázva

1800-as évek végétől valódi személyekről mintázott karakterbabáikkal hódították meg a vásárlókat.

Rejtett szerkezetek

Nicholas Steiner órásmester 1855-ben alapított cége mechanikus szerkezetekkel ellátott babákat dobott piacra. A drága játékok felhúzásuk után rugdalóztak, a fejüket forgatták, felültek az ágyukban, egyes modellek pedig még sírni is tudtak, vagy a mama szó kiejtésével nyűgözték le „anyukájukat”.

Az első Barbie baba 1959. március 9-én mutatkozott be a nagyközönség előtt. Megálmodója Ruth Handler, aki lányáról, Barbaráról nevezte el a játékot. Az elmúlt 60+ év során a Mattel több mint 1 milliárd babát adott el, ez idő alatt pedig rengeteget változott a figura karaktere.

Az első generációs Barbie baba eredeti munkaköre tinédzser modell volt. A 60-as években azonban felgyorsultak az események, először megjelent Ken és a Barbie álomház is, és már többféle szerepet tudhatott magáénak a szőkeség. Sorra jelentek meg az izgalmas foglalkozású babák, az emberek találkozhattak az űrhajóssal, sebésszel és vezérigazgató Barbie-val is a polcokon.

A mai legújabb trend pedig,hogy nem készítenek szájat a babának. Mottó: nem mosolyog mindig az ember,a gyerek jobban elképzeli a baba érzelmeit.